Sajtóközlemény

„Talaj – Élet – Közösség”

Szakmai konferenciát szervezett a Keleti Ökorégió Egyesület

Hajdúböszörmény, 2015. 07. 07.

A Keleti Ökorégió Közhasznú Egyesület 2015 márciusában eredményesen pályázott a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet „sokoldalú és fenntartható, vidékfejlesztéssel kapcsolatos országos, térségi és helyi szintű szakmai konferenciák szervezésére vonatkozó, 2015. június 1. - 2015. július 31. közötti időszakban megvalósítható projektötletek benyújtásáracímen meghirdetett pályázati felhívására.
A projekt keretében egy szakmai konferencia megszervezését vállalta fel az egyesület „Talaj – Élet - Közösség” címmel.
A Támogató által megítélt 864.500 Ft vissza nem térítendő támogatás a konferencia megvalósításának anyagi hátterét teremtette meg.


A Keleti Ökorégió Közhasznú Egyesület 2015. július 2-án szakmai konferenciát tartott a Hajdúböszörményi Népi Hajdúházban, melyre elsősorban a Hajdúböszörményi és Hajdúszoboszlói kistérségből várta az érdeklődőket. 

A rendezvény „2015 – A Föld Nemzetközi Éve” jegyében került megrendezésre. Az európai év fontos célja, annak hangsúlyozása, hogy Földünk lakosságának növekvő élelmiszerszükséglete miatt a talajnak kiemelt szerep jut az elkövetkezendő években. Védelmének, megőrzésének jelentősége felbecsülhetetlen.

Az európai év szellemiségével összhangban a konferencia megtartásával az Egyesület a szakemberek és a lakosság figyelmét együttesen kívánta felhívni a talajállapotok megóvásának fontosságára.

A konferencia első részében a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Gödöllői Agrárközpont Közhasznú Társaság, valamint a Phylazonit képviselői által átfogó és átlátható képet kaptak a résztvevők a talaj sokrétű szerepéről. Szó esett többek között a talaj életünkben, a biodiverzitásban, a klímaváltozásban, a mezőgazdaságban és a táplálkozásunkban betöltött szerepéről. 

A szakmai előadásokhoz kapcsolódva a délutáni blokkban a környezetkímélő talajművelés és a talajadottságokhoz illeszkedő fajtahasználat jelentőségéről hallhatnak részletesebb információkat a látogatók egy szántóföldi bemutató keretében. 

A konferencia kísérőrendezvényeként a Hajdúház helyiségeit és kiállításait tekinthették meg, továbbá kézműves programokon (gyöngyfűzés, nemezelés, stb.) vehettek részt az érdeklődők.

Az egyesület bízik abban, hogy a konferencia révén sikerült rávilágítania arra, hogy mindannyian érdekeltek és érintettek vagyunk talajaink védelmében!


Név: Keleti Ökorégió Közhasznú Egyesület
Cím: 4220 Hajdúböszörmény, Munkácsy M. u. 6.
Tel.: 06 (52) 229-360
Fax: 06 (52) 561-162
E-mail: keletiokoregio@gmail.com


A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének javaslata alapján,
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában
megvalósuló intézkedések Irányító Hatóságának jóváhagyásával készült.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése